Nem értem, miért
Nem tudok én is
Egy lenni, jól lenni

Jónak lenni, elég
Lenni, olyan, kihez
Bármikor jó menni

Lehet fordulni búval,
S bánattal, s a sírást
Vad kacagássá

Nevelem ki. De
Nem, ez nem én vagyok
Ülök a teraszon

S arcom hamvadó rózsái
Porig égnek a a tűző
Árnyékon, s befed,

Elnyom, megcsókol
A sötét mosoly.
Önsajnálat ez,

Lelkes megnyugvása
Lelketlen énemnek
Hogy nem vagyok jó,

Nem vagyok elég,
Talán egy kósza emlék,
Mely a jelenben kísért

Nem vagyok az,
Mi lenni akarok,
S már nem tudom,

Mi a rossz, csak markolok
S hervadok csöndben
ahogy Te is mellettem.

Pedig nekem kellene
Fénynek lenni, ám
Mégis hamar elég,

Kacaj szádat nem hagyja
El, csak mosolyogsz, vagy
Vagy Sírsz némán

Mással nem gond, jó-e a
Kedv, de a kedves égett arca
Meghökkent Téged

S hátrahőkölsz csendesen
Nem testtel, de lélekkel
S megértem.

Miért nem lehetek jó?
Miért nem hozzám fűz
Sok szép emlék?

Miért nem fakasztok mosolyt
Arcod szegletén?
S közben beszűrődik

A konyhai kacaj
Körbefonja a lakás
Zegét-zugát

Behatol fülembe, s
Dobhártyám helyett
Szívem veri porrá

Hogy ott nem én vagyok,
A kacaj, a mosoly,
A jókedv nem enyém,

Nem volt enyém sohasem,
De mástól megadatik neked.
Hallgatom a furcsa neszt,

Fejembe képek villannak
Hogy nem én vagyok,
Csak hervadok

S merőn nézek
Magam elé, keresve a
Menekülés útját

Életem fojtó hurkából.

(2012. 08. 11.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.