Az éj elmúlt már, azt hiszem,
Nincs tovább.
Még most itt vagy,
De nem soká’

Elindulsz, és itt hagysz
Egyedül, álom nélkül.
Az idő múlik, s hozzám
Nem jössz vissza
Soha már.

Szétszórt emlékeim az
Asztalon állnak,
Gyűrött ruhák
A pamlagon várnak

Mit kérdezünk,
Szó már rég nem felel
Így hát szemed nézem, látom,
Könnyezel

Mint egy fénykép, úgy állsz előttem
Mosolygsz, szívem összeszorul csendben
Reggeli fény, mint jégeső, zúg
Fülemben a tegnapi dal, és

Könnyem hull, bezárult az ajtó
Mily’ fájdalmasan szól a végszó
Elveszett a kulcs, elveszett az idő
Nincsen tovább, elveszett a jövőnk

Szemed most más táncot jár,
Más ez a csend, hűvös nyár.
Félek, a láng többé fel nem gyúl’
A fény kialszik, a meleg is elmúl.

Álmos szél gondol rám,
Csendben fúj, vagy már el is múlt
Nyílik egy ajtó - képzetem játszik
Csak a magány vár, vár reám

Nappali sötét, éjszakai álom
Tegnap meleg, reggel meg fázom
Fal felé fordulok, így nem látom:
Minden a régi, semmi sem ugyanaz

A sötétet langyos fény öleli meg
Szobám még puha illatod lepi be
Őszi rózsa, tavaszi zápor
Van-e kezdet, vagy ez már a távol?

Sétálok utamon, fejem még zúg
Fülembe csend helyett te hangod dúl
Régi ritmus, tegnapi tánc
Nem enged el engem soha már

Sötétben engem te ölelsz
Szobámban lelked még megpihen
Ez hát a vég, nem is lehet más:
Enyém vagy, nem engedlek el

Többé már…

(2011. 12. 07.) 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.