Vörös ruhájában leskelődik a Nap
Ágak mögül félénken kikukkantva.
Vadító rúzzsal hinti be csókkal
Az álmos világot, óvó gonddal.

Sötét száll most le a városra,
Csak a padon ül egy csendes kis párocska:
Nem tudják még, csak sejtik:                           Talán

Sárga leveleket terelget a szél,
Sáladba kap, nálad gyorsabban lép
A merész. Így sétálunk kézben kéz.

Reflektor- ködbe burkol minket az éj,
Nincsen más, csak te meg én.
Eltűntek már a vibráló fények, mind
Kihunytak, aludni tértek.

Azt hittem, majd filmet nézünk,
Ágyban ülünk, s nevetgélünk.
Azt hittem, majd nézzük a vásznat...

Szeretem, mikor szorosan átölelsz
Melegséggel finoman körbehintesz
Szerelmesen, halkan fülembe súgsz,
Hazugsággal elcsábulsz

Lágy fénnyel takar minket el az éj
Ketten vagyunk, csak te és én
Mint egy pillanat, múlt el az a pár nap,
Összegabalyodtunk akkor az ágyban

Lágy fénnyel takar minket el az éj
Ketten vagyunk, csak te és én
Mennyi szép rész - de nem tökéletes az
Egész, sebként még most is bennem ég.


(2012. 02. 11.)
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.