Híg levegő sűrű pontjára
Nézek és rád gondolok
Hogy vagy képes azzá
Lenni, ami téged éltet,
Mást pedig éget.

És te csak
Becsukod a két szemedet,
Játszod
Az ócska szereped

De kinek?

Emberek vesztik el hitükTebenned.

De te csak játszol
Hisz az élet játék:
Bűvös kocka, színes lapja
Színjei összekavarva

Ez egy ócska dal
Egy eltakaró, ócska Fátyol
Szót nem érdemel
Sem tőlem, sem mástól. 

(2011. 03. 06.)

"Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez, 
Egy pillantásod hogyha megkeres, 
mint napsugár, ha villan a tetőn, 
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem, 
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat, 
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, 
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. 
Ha balgaság, ha tévedés, legyen 
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!"

Az éj elmúlt már, azt hiszem,
Nincs tovább.
Még most itt vagy,
De nem soká’

Elindulsz, és itt hagysz
Egyedül, álom nélkül.
Az idő múlik, s hozzám
Nem jössz vissza
Soha már.

Szétszórt emlékeim az
Asztalon állnak,
Gyűrött ruhák
A pamlagon várnak

Mit kérdezünk,
Szó már rég nem felel
Így hát szemed nézem, látom,
Könnyezel

Mint egy fénykép, úgy állsz előttem
Mosolygsz, szívem összeszorul csendben
Reggeli fény, mint jégeső, zúg
Fülemben a tegnapi dal, és

Könnyem hull, bezárult az ajtó
Mily’ fájdalmasan szól a végszó
Elveszett a kulcs, elveszett az idő
Nincsen tovább, elveszett a jövőnk

Szemed most más táncot jár,
Más ez a csend, hűvös nyár.
Félek, a láng többé fel nem gyúl’
A fény kialszik, a meleg is elmúl.

Álmos szél gondol rám,
Csendben fúj, vagy már el is múlt
Nyílik egy ajtó - képzetem játszik
Csak a magány vár, vár reám

Nappali sötét, éjszakai álom
Tegnap meleg, reggel meg fázom
Fal felé fordulok, így nem látom:
Minden a régi, semmi sem ugyanaz

A sötétet langyos fény öleli meg
Szobám még puha illatod lepi be
Őszi rózsa, tavaszi zápor
Van-e kezdet, vagy ez már a távol?

Sétálok utamon, fejem még zúg
Fülembe csend helyett te hangod dúl
Régi ritmus, tegnapi tánc
Nem enged el engem soha már

Sötétben engem te ölelsz
Szobámban lelked még megpihen
Ez hát a vég, nem is lehet más:
Enyém vagy, nem engedlek el

Többé már…

(2011. 12. 07.) 

Kék az ég, de a fű zöldebb
Lábamon a zöldes-kékes
Foltok jelzik, hányszor értem földet.

(2011. 07. 12.)

Tegnap este furcsa álomom volt
Te voltál benne, s örök ragyogás

Vett körbe minket
Hollók, s keselyűk fanyar hada.

De az álom elmúlt.
Kipukkant, mint egy lufi:
Visszhangzik a pattanás

Együtt ébredünk, de
Este már külön alszunk

Egy más világban járunk,
Megnyugvást ád nekünk párunk



Hazug megnyugvás, csendes társunk.

Te nem szeretsz, legalábbis nem engem.

Én
Szeretnélek, ha lenne kit
Átölelni, s nem eltaszít
Jégben égni, tűzben élni
Érted megtenném

Kicsim. 


(2012. 02. 08.) 

Cigarettám elnyomom
Az álom véget ért
Édes tudatlanság
Zöldes vízesés
Kegyetlen valóság
Nekem nem kellesz már
Köztünk vége mindennek
Nem kellesz;
Sohamár.

Álmos szél az ablakban pihen
Mámoros éj fáradtan piheg

Mi tegnap volt, régen nincs
Mit tegnap tettünk,
Ne keresd, ne keresd
Soha már.

Szétszórt emlékeim az
Asztalon állnak (és csendben várnak)
Gyűrött ruhák
A pamlagon várnak
(A csend figyel)

Mit kérdezünk
Szó már rég nem felel
Így hát szemed nézem, hogy
Mit felel

Kérdések hada ölel át engem
Ezer kérdés, és válasz egy sem
Reggeli fény, mint jégeső, zúg
Fülemben a tegnapi dal, de jól tudom, hogy

Nincs tovább, bezárult az ajtó
Lépcsőn ülünk, kezünk összeszorul
Elveszett a kulcs, elveszett az idő
Elveszett a hely, elveszett a jövőnk

Szétszórt emlékek csöndben várnak
Gyűrött ruhák szétszórva állnak
Félek, a láng többé fel nem gyúl
A fény kialszik, a meleg is elmúl

Álmos szél gondol rám, csendben
Fúj, vagy már rég el is múlt
Nyílik egy ajtó - képzetem játszik
Csak a magány vár, vár reám

Sötétben közben  falról-falra
Járok óvatosan, lépésenként haladva
Nem tudom, honnan és hova jutok
Néha óvatlanul meg is botlok

Nappali sötét, éjszakai álom
Tegnap még meleg, reggel meg fázom
Fal felé fordulok, így nem kell látom:
Minden a régi, semmi sem ugyanaz már 

A sötétet langyos fény öleli meg
Szobám még puha illatod lepi be
Őszi rózsa, tavaszi zápor
Van-e kezdet, vagy ez már a távol?

Sétálok utamon, fejem még zúg
Fülembe csend helyett te hangod dúl
Régi ritmus, tegnapi tánc
Nem enged el engem soha már

Sötétben engem te ölelsz
Szobámban lelked még megpihen
Ez hát a vég, nem is lehet más:
Enyém vagy, nem engedlek el

Többé már…

(2011. 03. 06.)